A PR-Alpha Egyesület szervezésében újabb rendezvényre kerül sor, melynek fő célja a Sapientia-EMTE koronkai kampusza „névjegyének" elkészítése. Az eseményre, amely a Kikvagymunkmük címet viseli, 2008. december 4-én, csütörtökön, 16:00 órától kerül sor az egyetem 413-as termében.
A résztvevők hasznos ismeretekkel gazdagodhatnak a program során, például, hogy hogyan kell saját névjegyet készíteni Corel Draw-ban és, hogy miért is olyan fontos a névjegykártya, és melyek azok a dolgok, amelyekre figyelni kell ennek elkészítésekor. A rendezvény fő célja, hogy a résztvevők kreativitásukat, fantáziájukat és az itt elsajátított ismereteket felhasználva elkészíthessék a kampusz névjegyét, hiszen ha nincs névjegyed, nem vagy senki.
A szervezők álláspontja szerint, egy adott intézmény megjelenítése „névjegyen" (reklámtábla, zászló, banner vagy más), legalább annyira fontos, mint az, hogy egy céltudatos, szakmai karrierre vágyó fiatal rendelkezzen saját névjeggyel.
A legjobb saját névjegytervet, illetve kampusz „névjegyet" díjazni fogják.
Tifán Erika, közkapcsolati felelős
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése