2008. november 21., péntek

Tapasztalatok, "Media Gathering 2008"

Amikor átnéztem a „Media Ghatering” programját, kínálata kiváncsivá tett. Ennek ellenére csalódottságot okozott az a tény, hogy a média nem vett részt ezen a hétvégi eseményen.
Véleményem szerint mindenkinek mást jelentett ez a három nap. Kicsit sok információ zúdult ránk különbőző irányokból egy hétvége alatt, azonban mi egyetemisták ezt már megszokhattuk az elmúlt években. Az érdekes az volt az egészben, hogy a multikulturalitás, multinacionalitás nagy szerepet játszott az eseményen.
Becsöppentem egy külön világba és azon gondolkodtam, hogy hogy kell egy teljesen idegen és számomra ismeretlen társaságban viselkednem? Mint később kiderült, ezzel a feelinggel nemcsak én voltam így. Persze, volt akinek könnyebb volt, mivel rég ismerték egymást vagy ugyanazt a szervezetet képviselték.
Úgy érzem, hogy egy fontos dologban vettem részt, ami először kínosnak, meg idegennek tűnt, de útközben lépésről lépésre haladva megbarátkoztam az eseménnyel, az emberekkel, egyáltalán azzal az érzéssel, hogy én is itt vagyok.
Hogy mire jelentkeztem? Megismerkedhettem olyan emberekkel és olyan szervezetekkel, akiknek létezéséről még sejtésem sem volt mostanáig. Fontos információkkal láttak el, és megoszthattam velük a saját gondolataimat is, hiszen ez erről szólt: gondolat- és tapasztalatcsere. Kölcsönösen felajánlhattuk egymásnak a segítségünket, együttműködésünket.
Azt hiszem külön köszönetet érdemelnek a házigazdák a vedégszeretetükért, valamint a szakácsok a sok finom ételért. Jó volt elbeszélgetni esténként egy pohár bor mellett a társasággal, ahol nemcsak szakmai dolgokat, hanem személyes dolgokat is megosztottunk egymással. Jővőben is elfogok látogatni ide, ha sor kerül egy ilyen fantasztikus esemény megszervezésére...

Páll Csilla-Edina

2008. november 17., hétfő

„Media Gathering 2008” - Hatékony együttműködés

Ezzel a címmel rendezte meg hétvégén a Maros Megyei Ifjúsági Igazgatóság találkozóját Szovátafürdőn. A háromnapos rendezvényre meghívott volt minden Maros megyei ifjúsági civil szervezet valamint a sajtó munkatársai is. Pályázatírásról, médiával való kapcsolattartásról, kisebbségek helyzetéről, együttműködésről, különböző programok bemutatásáról szólt ez a hétvége.
Pénteken a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), nemrég alakult civil szervezeté volt a főszerep. Meghívott volt Michael Simmons afro-amerikai emberjogi aktivista aki személyesen is részt vett a Polgárjogi Mozgalomban. A résztvevők vele beszélgettek a kisebbségi attitűdről, valamint a kisebbségek helyzetéről Romániában. A meghívott tapasztalatait is megosztotta a jelenlevőkkel, valamint a beszélgetés keretein belül megoldást próbáltak keresni a kisebbségek helyzetére országunkban.
A szombati nap a “Hogyan javítsunk együttműködésünkön” című műhellyel kezdődött. A résztvevő civil szervezetek arra próbáltak megoldást találni, hogy miképpen működhetnének együtt. A pályázatírásról is szó esett a rendezvényen, amelyet Gál Sándor a marosvásárhelyi Rotaract Téka elnöke ismertetett.
A délutáni program a “Youth in Action” („Fiatalok Lendületben”) program ismertetésével folytatódott, Szabó Melinda előadásában. Itt is a pályázatíráson volt a hangsúly, azonban érdekes dolgokkal gazdagította a résztvevők ismereteit a programról. A médiával való kapcsolattartásról Laurentiu Blaga, egykori újságíró beszélt. A beszélgetésen ötleteket adott, hogy miként kell együttműködni a médiával a civil szervezeteknek, hogyan értesítsék a sajtót, ha valami közölnivalójuk van, hogyan készítsenek sajtóközleményt, hogyan szervezzenek sajtótájékoztatót.
Az utolsó napot a jelenlevő civil szervezetek képviselői (A Romániai Magyar Cserkészek Szövetsége, a Maros Megyei Diákszövetség, a PR-Alpha Egyesület, a Petru Maior Hallgatói Önkormányzata, a Kulcs Egyesület, a Marosvásárhelyi Egyetemisták Ligája, a marosvásárhelyi Rotaract Téka, Romaniai Egyetemistak Konzorciuma valamint a marosvásárhelyi Magyar Korfball Szövetség ) bemutató előadást tartottak a szervezet működéséről tevékenységéről. A rendezvélnyt Maros Megyei Ifjúsági Igazgatóság programjainak bemutatásával zárták, melynek része a „Hogyan pályázzunk sikeresen a Maros Megyei Ifjúsági Igazgatóság/ Országos I pályázataira?” című tréning volt.

2008. november 16., vasárnap

II. Ifjúsági szolgáltatást Nyújtók Fóruma - Nagyvárad

„Hogyan tudnánk forradalamasítani a fitalok körében a kreativitást?” Ez volt a fő témája a annak a konferenciának, amelyet 2008 november 7-9 között szervezett meg Nagyváradon az ACT (Asociația pentru Consultanță și Training). A PR-Alpha képvisletében vettem részt ezen a fórumon.
Miután megkaptam a választ, hogy én is részt vehetek és leküldték a listát az elszállásolással, megpróbáltam felvenni a kapcsolatot azzal a személlyel, akivel a három nap alatt együtt fogok lakni. Mivel nem kaptam választ ettől a marosvásárhelyi lakótárs-jelölttől, egyedül indultam Nagyváradra. Annak ellenére, hogy kicsit aggódtam az érkezés, fogadtatás, beszélgetés, elszállásolás miatt, minden jól alakult, és segítséget is mindig kaptam, mikor szükségem volt rá.
A konferencia nagyon barátias, mondhatnánk szinte, hogy családias hangulatban zajlott. Az elszállásolást hotelekben és panziókban oldották meg, amelyektől gyalog is könnyen megközelíthető volt a helyszín.
Minden nap ott kaptuk a reggelit és utána együtt indultunk el a fórumra. A reggeli köszöntő után közös kávézás, beszélgetés volt, majd kezdődtek a műhelyek. A „formális” termekben különböző szervezeteket mutattak be, míg az „informális” termekben a műhelytémák mellett projekteket is ismertettek. A témákat (műhelyeket) kiválasztottuk még első nap, így be lehetett kapcsolódni olyan beszélgetésekbe, mint: „Önkéntesség a kikapcsolódás és szükség között”, ”Milyen a jó vezető?”, ”Hogyan előzzük meg az etnikai diszkriminációt a fiatalok között?” ”Kreatív módszertan a fiatalok gondolkodásának a magváltoztatásában”, ”Az aktív önkéntes”, ”Generációk közötti kölcsönhatás”, ”Hogyan teremtsünk igényességet”, ”Létezik a kreativitásnak határa?”, ”Játékok a kreativitás fejlesztéséhez”, ”PR a civil szervezetek keretén belül” stb. Az ebédet az iskolában tálalták fel, ahol a fórum is volt, a vacsorát pedig mindenki ott fogyasztotta el, ahol szeretette volna, vendéglőben vagy a hotelben, egyedül vagy közösen a többiekkel. Szerintem mindenki nagyon jól és kényelmesen érezte magát, mind az elszállásolás, mind az étkezés tekintetében.
A konferencián való részvételem, úgy érzem, nagyon tanulságos volt, ugyanakkor jó tapasztalatszerzési lehetőség. Amellett, hogy láttam, milyen egy konferencia, hogy van megszervezve, megismerhettem különböző szervezeteket, azoknak a működését, projektjeit és vezetőit is.

Pap Boglárka
Forrás: A fórum honlapja: www.agenda.tinerilor.ro

2008. november 12., szerda

Próféta-e a saját hazájában?

Ezzel a kérdéssel indította beszédét dr. Murvai Olga, dr. Kádár Magor könyveinek bemutatásakor. Az eseménynek a marosvásárhelyi Bernády-ház adott otthont, ahol bemutatásra kerültek a szerző „A média mint partner” és a „Kampánykommunikáció” című könyvei, amelyeket Kriterion könyvkiadó jelentetett meg.
„Ma este szerzőt avatunk” – folytatta beszédét dr. Murvai Olga, a marosvásárhelyi Sapientia Egyetem kommunikációs tanszékének vezetője, hiszen ezek a könyvek a szerző első könyvei. Az első köny, „A média mint partner” 2007-ben jelent meg, míg a „Kampánykommunikáció” 2008-as kiadás. Mindkettő kézikönyv, ami azt jelenti, hogy inkább a gyakorlatra mintsem az elméletre alapoznak.
„A hírek személyes dolgaink lettek a mai világban, hiszen az eseményről a másik pillanatban már bárki tudomást szerezhet” – mondta Murvai Olga. Szerinte a hírforrások állandóan fölénk kerekednek, ami azt jelenti, hogy nem tudunk megszabadulni információt hordozó hírforrásoktól sem. Az információ áradást kommunikációs piachoz hasonlította, hiszen mindenki az új hírekért lohol, mi egyének pedig vevői vagyunk bármilyen információnak. Ezen a piacon már nem is egyének vagyunk, hanem célcsoport tagjai akiket meg kell szólítani.
A „Kampánykommunikáció” című kézikönyv nem elméleteket ismertet, hanem kampányok tervezéseihez nyújt receptet. Minél nagyobb a célcsoport annál sikeresebb a kampány, állította Murvai Olga.
Az eseményt dr. Kádár Magor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kommunikációs tanszék vezetőjének beszéde zárta, aki megígérte, hogy még sok ilyen könyv fogja követni a mostaniakat.

2008. november 11., kedd

Megújulunk

Sok idő eltelt, mióta nem írtunk a blogra. Talán ez a nyári szünetnek és az emberek hiányának tudható be. Ami igaz, az igaz: lelassultunk a nyár folyamán. Most azonban itt az ősz, megújulva vágunk bele megannyi projektnek és feladatnak. Kis csapatunkat bővítjük a mostani első éves kommunikációsokkal, de szívesen vesszük bárki más érdeklődését.
A megszokottól eltérően, az elkövetkezőkben nemcsak eseményekről fogunk írni, hanem beszámolunk majd a rendezvényeken szerzett tapasztalatainkról, benyomásainkról. Hol személyesek lesznek a bejegyzések, hol nem annyira. De egy biztos: ezek mind mind MI leszünk!
Jó olvasást minden látogatónknak!

A PR-Alpha Egyesület csapata